Svédeskedés
SVÉDESKEDÉS
Nerike a Närke vármegye régies neve. A vármegye székhelye Örebro, egy várral, történelmi múlttal fémjelzett város, többek között otthont ad a Nerikes Allehanda (NA) helyi napilap szerkesztőségének. Előfizetője vagyok a lapnak, mert szorgalmasan tudósít arról amit érdemes tudni a közvetlen körülöttünk történőkről. Az országot érintő fontosabb dolgokról is említést tesz – summa summárum, egy kellemes helyi orgánum. Az az lenne, ha a stréberség kecskelába, sajnos egy idő óta rendszereűen, ne lógna ki a liberalizmus cudarúl megkevert szabású köntöse alól. Mint minden állami dotálással fentartott napilap, az NA is – már régen – vallomást tett a Svéd svédtelenség hitközösségében.
Egy, a már megszokott módon öntudatlan firkász, hallgatva Gabriel Ehrling Perers (GEP) névre, kapott helyet a lap mai számának Vezérkrónikás oldalán a Svédesség jelzőjével ellátva (måndag 22 juli 2019). A cikk címe: Aggódó nacionalizmusról és felnőttekről akik 10-évesek ellen tombolnak (Om ängslig nationalism och vuxna som rasar mot 10-åringar). Sic!
Persze, a liberálisoktól már régóta megszokott rágalmazás. Ám lehet, hogy sok felnőtt szerint egy megfelelően hajlékony mogyorófa-vessző éppen nem ártana a gyújtogató, romboló 10-évesek hátának. Ez minden józan megítélés szerint Makó – Jeruzsálem távolságban lenne a „tombolástól”. Ám, ennek a vétkes multnak vétkes nevelő eszköze fölött döntsön mindenki saját maga.
Firkászunk (egy svéd ember) így kezdi alacsony intelligenciára valló írását: „Milyen Svérország? Milyen nem Svédország? Mi az, hogy svédnek lenni? Mikor nem svéd az ember? Mit jelent a svéd értékrend illetve mikor lesz az nem svéd? Ez az évtizedek óta, többé kevésbé nyomtalanúl csépelt identitáspolitikai szóváltás olykor-okykor körforgás szerűen bukkan föl. A továbblépés lehetősége máig is tisztázatlan”. – Lehetne még folytatni, de több mint 60 éves svédországi létem után roppant szégyelem magam, hogy szeretett második hazámban hasonló eszelősök tollhoz jutnak.
Firkászunk egy 10 évest is megszégyenítő bugyuta fogással kezdi jeremiádját. Szerintem a σ = 1 ezrednyi hiánnyal megközelítve (valószínűség), előre megtervezett humbug-storyval kezdi hülyeségének nyomós okát igazolni. Ugyanis, egy Kajsa Dovstad (KD) nevű hajadon(?) által produkált, szuper-svédeskedésként beállított cikkel, úgymint példa az elítelendő svédeskedésre, kezdi aggódásainak oksorozatát. KD hajadon(?) ugyanis meglátogatott egy arab élelmiszerkereskedő boltját, ahol felháborodva mutgatott minden svédországban szokatlan élelmiszerek tömkelegére, főleg a „halal” módon levágott állatok húsára (gyermekéveim valamennyi disznóvágása, vasárnapi tyúk/kacsa stb nyakának elvágása, mind „halal” volt, akárcsak a sültnek szánt nyuszi tarkón csapása is); különböző babok, lencsefélék, „fermentált” zöldségek tömkelegére, melyeknek ´tömkelege´ emlékezetem óta élvezett, svédországban is kapható savanyúságok lehettek. – Nos, többek között ezen a felháborító svédeskedésen elszörnyedve írta firkászunk meg tiltakozó elégiáját „a mindinkább elharapozódó svédség hírdetése” fölött. Tipikus példája az előre legyártott „fake news”-nak s annak kapóra jött felahasználásának!
A macskakörömmel ellátott ingressz pedig a következőket tudatja a nyájas olvasóval: „Az azonban nyílvánvaló, hogy ezek a politikai félrcsúszások többnyire kapaszkodni vélhető akarások ama jéghegyre, melynek csúcspontja az egyre kellemetlenebb fanatikus svédeskedés internet-bolondériájának”.
Szóval: Te svéd, aki lényegedben nem is vagy svéd ne svédeskedjél avval, ami nincs, és ha netalán még lenne, akkor azt villámgyorsan tagadd meg, hogy elfogadhatóvá válhass.
Keresetlenűl fölcseng lelki füleimben (anno dazumal) Lars-Johan S (teol. stud.) általam szárnayat kapott mondása: „Bror skall veta att allt kan hända, och allt händer” – „Testvér, jegyezd med, minden megtörténhet, és meg is történik”. – Kyrie eleison!